Eb-visszatekintő: 1988-ban Marco van Basten a futballtörténelem egyik legnagyobb gólját rúgta a müncheni döntőben
Az 1988-as, nyolcadik Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban, az NSZK-ban rendezték.
Az ezt megelőző két kontinenstornához hasonlóan erre a viadalra is nyolc válogatott jutott ki. A magyar csapat az 1986-os mexikói kudarc után sajnos erre az Eb-re sem jutott ki, a selejtező csoportunk harmadik helyén végeztünk, a későbbi győztes Hollandia és Görögország mögött.
Magyarország mellett nagy meglepetésre a címvédő Franciaország is lemaradt az Eb-ről, az ő csoportjukból a döntős Szovjetunió jutott tovább.
A hét csoportelsőt és a házigazda NSZK-válogatottját két csoportba osztották, az 1. csoportban a nyugatnémetek mellett az olaszok, a spanyolok és a dánok, a 2. kvartettben pedig Hollandia, Szovjetunió, Írország és az angol válogatott szerepelt.
Az NSZK és az olaszok veretlenül zárták az 1. csoport küzdelmeit, jobb gólkülönbségének köszönhetően a nyugatnémet válogatott végzett az első helyen.
A második csoportban a szintén veretlenül menetelő Szovjetunió mögött már jóval komolyabb harc folyt a továbbjutásért, nagy meglepetésre az angolok utolsók lettek, az írek pedig sokáig elődöntős pozíción álltak, ám a Hollandia elleni csoportzáró mérkőzés vége felé Wim Kieft tovább fejelte az oranjét.
Marco van Basten már a csoportmérkőzések után három találattal állt, igaz csak az angolok kapujába talált be, de hol volt még a vége…
Az egyenes kieséses szakaszban Stuttgartban Szovjetunió-Olaszország, Hamburgban pedig NSZK-Hollandia elődöntőket rendeztek.
A szovjet válogatott Litovcsenko és Protaszov második félidős találataival viszonylag simán lenullázta az olaszokat, a másik ágon az NSZK viszont hiába vezetett sokáig Lothar Mättheus góljával, van Basten előbb kiharcolt egy igencsak véleményes büntetőt, amit Ronald Koeman értékesített, majd maga is betalált, ezzel döntőbe lőve a hollandokat és megszakítva a házigazda szívét.
A 1974-ben elveszített vb-döntő után az oranjénak sikerült visszavágni a nyugatnémeteknek, a döntőben pedig jöhetett a Szovjetunió elleni rangadó.
A döntő összefoglalója (a videó a linkre kattintva tekinthető meg):
A müncheni fináléban jól kezdtek a szovjetek, a két éve 1986-ban Aranylabdát nyerő Igor Bjelanov kis túlzással egymaga megnyerhette volna a döntőt, ám az első félidőben ziccert rontott, majd a második félidőben már hátrányban előbb a kapufát rúgta telibe, majd kihagyott egy büntetőt is.
A döntő első gólját a 32. percben a hollandok kapitánya, Ruud Gullit szerezte. Egy szöglet után visszaívelt labdát fejeltek be középre, ahol a már kifelé futó szovjet játékosok miatt Gullit senkitől sem zavartatva fejelhetett az ellenfél kapujába.
„Hazád válogatottjával nyerni a valaha volt legjobb dolog, mert ott élsz. Életed végéig hős leszel.” – mondta a lefújás után Gullit.
A második félidőben ahogy azt már fentebb is írtuk, jöttek a szovjet lehetőségek és helyzetek, illetve elérkeztünk a futballtörténelem és az Eb-k egyik legmeghatározóbb pillanatához.
Az 52. percben Arnold Mühren beadása mindenki feje fölött átszállt a hosszúra, ahol a tornán addigra már négygólos Marco van Basten kisodródott helyzetben várta a labdát, viszont átvétel helyett védhetetlen löketet küldött a hosszú felsőbe a tehetetlen Rinat Daszajev fölött.
— The Football History Boys (@TFHBs) May 31, 2024
A folytatásban újabb gól nem született a döntőben, Hollandia először ünnepelhetett Eb-győzelmet, Szovjetunió pedig azóta is rekordnak számító harmadik fináléját veszítette el.
Hans van Breukelen, Ronald Koeman, Berry van Aerle és Gerald Vanenburg néhány héttel a BEK-döntő megnyerése után Eb-aranynak is örülhetett.
A torna gólkirálya öt góllal Marco van Basten lett, aki később az év végén, és 1989-ben is Aranylabdát nyert, 1995-ben viszont sérülései miatt visszavonult.
(Borítókép: UEFA)
Korábbi Eb-visszatekintő írásainkat az alábbi hivatkozásokra kattintva találja:
Az 1960-as döntőről való visszatekintésünk itt olvasható, amely az első Eb-finálé volt.
A négy évvel későbbi, 1964-es pedig ide kattintva, amely a spanyolok első sikerét hozta.
1968-ban két meccsen dőlt ez az aranyérem sorsa.
Az 1972-es döntőben Gerd Müller varázsolt.
Az 1976-os döntő, amikor Panenka a bolondját járatta Sepp Maierrel.
Az 1980-as finálé, melyben az NSZK történelmet írt.
Az 1984-es tornán Platini olyat tett, amire máig senki nem volt képes.